A zárszerviz szolgáltatás nekem először nagyon rosszul sült el. Mondjuk Én egymás után vettem igénybe két cég szolgáltatását és megdöbbenve tapasztaltam, hogy milyen nagy eltérések vannak a zárszerviz területén is a cégek között.
A probléma ott kezdődött, hogy meghibásodott a zárszerkezet. Egy hevederzárról van szó, és mint utólag kiderült, egy csavar lazult meg és esett bele az ajtóba. Felhívtam egy zárszerelő céget és minél hamarabbi segítségüket szerettem volna igénybe venni. Mivel nem tudták, hogy mi a probléma, ezért nem tudtak előre árat mondani. Ki is érkezett az előre megbeszélt időpontban a szakember és felmérte, hogy mi is lehet a probléma. Elmondta, hogy bizony ezt a zárat csak úgy tudja kinyitni, hogy szétfúrja az egész szerkezetet és mindent ki kell cserélni. Egy olyan összeget mondott és Én ott teljesen elájultam a döbbenetemben. Meg merem kockáztatni, hogy az egész ajtó nem ér annyit, amennyit csak a szerelésért mondott. Abban a pillanatban nem tudom milyen elhatározásból vagy hetedik érzékből kifolyólag kifizettem a kiszállási díjat és elküldtem a szerelőt. Egyszerűen nem voltam hajlandó elhinni, hogy csak ez az egy megoldás van erre a problémára.
Miután nagy nehezen sikerült felébrednem ebből az ámulatból, ami ért úgy döntöttem több céget is felhívok és elmondom, hogy mi a problémám. Nagyon nagy előítélettel álltam neki a keresésnek és minden olyan dolgot megkérdeztem a telefonban, ami buktató lehet. Ugyanis az is feltűnt nekem a weboldalt olvasva, hogy „munkadíj kiszállási díj nélkül”. Ez is egy buktató lehet, ugyanis ebbe értendő pluszba a kiszállási díj is, amit nyilván a helyszínen felszámolnak, mert rajta van a weboldalon. Volt pár cég, akiknél nagy nehezen lehetett csak rájönni, hogy bizony a végeredmény nem annyiba fog kerülni, mint amit a telefonba mondott. Amikor ezt éreztem le is raktam a telefont és kerestem egy másik céget. Nagy nehezen sikerült megtalálnom ezt a céget. Hihetetlen, de semmi buktató nem volt a weboldalon. Bár hozzá teszem, addig, ameddig nem volt elvégezve a munka, bennük sem bíztam.

Kiérkezett a cég kollégája. Szándékosan nem mondtam el, hogy az előző szakember mit és mennyiért szeretett volna a zárszerviz során elvégezni. Mielőtt neki kezdett volna a munkának kértem, tájékoztasson, hogy mit csinál és mi is a zár problémája. Hamar kiderült, hogy az ajtót és a zárat roncsolás mentesen ki tudja nyitni. Nem is akartam hinni a szememnek, amikor kinyitotta. Ezután csak szétszerelte az ajtót, a helyére rakta a hiányzó csavart. Ezzel készen is volt a zárszerviz.

Nagyon örültem, hogy a zárszerviz szolgáltatást egy másik cégtől vettem igénybe. Nem volt az első cég jó választás a többi cég is hazugságokkal próbálta eladni a zárszerviz szolgáltatást. Érdemes ezekre a dolgokra oda figyelni.

Én őket választottam.